Fát és gondolatot
Mint arról lapunk is hírt adott Kiszel Árpád ceglédi asztalos nyerte idén a Magyar Kézműves Remek minősítést és a Magyar Kézművesség 2010. pályázaton...
Jön a végrehajtó?
Egyesek azt mondják, hogy a körülményekhez képest elfogadható állapotban van Cegléd büdzséje. Többek szerint viszont...
Boldog születésnapot!
Kármán Sándor az az ajándék a dob történetének, ami Carnegie volt a zenének vagy Guggenheim a művészeteknek. Csak, míg ezek a férfiak...
Gazdasági csoda Cegléden?
Az önkormányzati választási kampány során a jelenlegi többség helyére törők részéről meglehetősen sok támadás éri az önkormányzatot s annak intézményeit...Legfrissebb

Mosoly az arcokon, narancs az asztalon, a háttérben kifeszített plakáton a Fidesz-KDNP koalíció kampány szlogenje fogadta szeptember 2-án a párt helyi szervezetének

Ünnepélyesen is felavatták a megújult Nyársapáti óvodát. A 14 millió forintos, állami támogatással megvalósuló beruházás keretében kicserélték a nyílászárókat,

Bobál István, a Ceglédért Független Egyesület elnöke szeptember 2-án tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy összegyűjtötte a polgármester-jelöltségéhez

Több mint 3 éve nyitotta meg kapuit a Terrano, Albertirsa szívében. A mai nehéz gazdasági helyzetben, ahol kiélezett harcot vívnak a vendéglátóhelyek a fennmaradásért és

Cegléd Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: HVB) Bobál István által 2010. szeptember 1-jén előterjesztett kifogás tárgyában a választási eljárásról

Tizenkét évig működött a telefonközpont a Városháza épületében lévő valamennyi hivatalt szolgálva, a készülék - egy hírhedt miniszterelnöki szófordulatot plagizálva

Új vezetőt, ceglédi szakembert neveztek ki a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pest megyei kirendeltségének élére. A
Hírek
Óvodaavatás Nyársapát 2010. szeptember 3. 10:27

Ünnepélyesen is felavatták a megújult Nyársapáti óvodát. A 14 millió forintos, állami támogatással megvalósuló
Bobál István kifogása 2010. szeptember 2. 14:37

Cegléd Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: HVB) Bobál István által 2010. szeptember 1-jén előterjesztett
Lecserélték az öregecs 2010. szeptember 2. 14:35

Tizenkét évig működött a telefonközpont a Városháza épületében lévő valamennyi hivatalt szolgálva, a készülék - egy
Politika
Rákapcsolt a Fidesz-KDNP csap 2010. szeptember 3. 12:03

Mosoly az arcokon, narancs az asztalon, a háttérben kifeszített plakáton a Fidesz-KDNP koalíció kampány szlogenje fogadta
Jelöltség - eltiltás - guly 2010. szeptember 3. 10:06

Bobál István, a Ceglédért Független Egyesület elnöke szeptember 2-án tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy
Robbant a Jobbik? 2010. augusztus 31. 11:14

(A HVB határozatával módosított szöveg)
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Ceglédi Szervezete által támogatott
Sport
A ceglédi Bizalom kupa eredm 2010. szeptember 1. 09:53

2010. 08.28-án Cegléden került sor a BABSZ által rendezett Országos Bizalom Kupa Versenysorozatának döntő mérkőzéseire. A
Második vesztett hazai mérk 2010. augusztus 31. 11:42

Második hazai mérkőzését is elvesztette a RESTART Ceglédi VSE a labdarúgó NB II. hétvégi fordulójában.
RESTART CVSE
Restart Szuperinfo CVSE eredm 2010. augusztus 31. 08:28

Szent István Kupa - Szolnok Aug 19-22.
Fiú: Serdülő egyéni: I. Ecseki Nándor (Restart Szuperinfo CVSE)
Serdülő páros: I.
Magazin
A megújult Terrano étterem 2010. szeptember 2. 14:51

Több mint 3 éve nyitotta meg kapuit a Terrano, Albertirsa szívében. A mai nehéz gazdasági helyzetben, ahol kiélezett harcot
Nemzetközi Ifjúsági Kórusf 2010. augusztus 30. 19:34

2010. augusztus 22-én a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár "Fiatalokkal a jövőért” programjának keretén
Kincsek a könyvtárban! 2010. augusztus 26. 09:32

Kedves, segítőkész könyvtárosok, a könyvek illata, a polcok közötti labirintus varázsa. Talán ezekkel e szavakkal lehetne
Legújabb hozzászólások
- 0 óra, 15 perc van, és "oldalainkat 45 vendég böng...
10.09.04, 00:16
Hozzászóló: Hitetlen Tamás - Kedves levelező társak, hogy van ez? Kicsit elmegy...
10.09.03, 22:59
Hozzászóló: Kissenki - rossz szomszédnak: sóhaj vagyok. Nem pityu. De ink...
10.09.03, 22:52
Hozzászóló: sóhaj - szomszéd (312), mi nyertünk.
10.09.03, 22:47
Hozzászóló: sóhaj - No most kavarodtam én bele a dolgokba! Ki irt,és m...
10.09.03, 22:26
Hozzászóló: horvath istvan - Léna! Abban igaza van, hogy egy újságíró mindig éh...
10.09.03, 22:20
Hozzászóló: cegléd józsi
50°
10°
°F | °C
Clear
Humidity: 100%
Sat


50 |
73
10 |
22
Sun


44 |
64
6 |
17
Mon


42 |
64
5 |
17
Tue


44 |
66
6 |
18
Legközelebbi programok
| Sze szept. 08 @19:00 - Dumaszínház |
| P szept. 10 @17:00 - 05:00 Müller György fafaragóművész kiállítása |
| P szept. 10 @17:00 - Művészbarátság |
| Szo szept. 11 @16:00 - 06:00 Sasvári Sándor segélykoncertje |
| Szo szept. 11 @18:00 - A MAGYAR DAL NAPJA |
| Szo szept. 11 @20:00 - Tudományok éjszakája |
Legolvasottabb cikkek
Statisztika
Oldalainkat 17 vendég böngészi





